A versenyről
A hagyományos nemzetközi tűzoltó bajnokság („tűzoltó olimpia”) a szakma egyik legjelentősebb sportmegmérettetése: tűzoltó csoportok mérik össze tudásukat egységes feltételek mellett, a világszerte elismert, szabványosított versenyszámokban. A verseny középpontjában a sportteljesítmény, a precizitás és a csapatmunka áll – kizárólag a csapatok tényleges teljesítménye számít az értékelésnél.
A megmérettetés két fő versenyszámra épül: a oltási támadásra (Löschangriff) és az akadálypálya-váltófutásra (Hindernis-Staffellauf). Az oltási támadáshoz kilenc versenypálya, a váltófutáshoz három külön pálya áll rendelkezésre.
Várhatóan mintegy 130 versenycsapat érkezik körülbelül 20 nemzetből, és kb. 135 versenybíró működik közre. A CTIF által meghatározott struktúra biztosítja a zökkenőmentes lebonyolítást és az azonos feltételeket minden résztvevő számára.
A verseny nagy nemzetközi érdeklődésnek örvend – sok csapat számára pályafutásuk sportbeli csúcspontját jelenti, évekig tartó felkészülés és intenzív edzés előzi meg a részvételt. A versenyzőkön kívül mintegy 3000 szurkoló és kísérő érkezésére számítanak, így a bajnokság a sportbeli csúcsteljesítményt, a nemzetközi találkozást és a széles körű nyilvános érdeklődést egyaránt egyesíti.
A program
A versenyprogramban két edzésnap van, amikor a csapatok „tesztfutamon” igyekeznek begyakorolni a pályát; végül szombaton zajlik az éles verseny. A magyar csapatok az alábbiak szerint lépnek pályára:
Vértessomló 1 (férfi csapat)
| Nap | Löschangriff rajtja | Hindernisbahn (staféta) rajtja |
|---|---|---|
| Csütörtök, július 23. (1. edzés) | 10:00 | 11:10 |
| Péntek, július 24. (2. edzés) | 15:00 | 16:10 |
| Szombat, július 25. (verseny) | 14:15 | 15:10 |
Vértessomló 2 (női csapat)
| Nap | Löschangriff rajtja | Hindernisbahn (staféta) rajtja |
|---|---|---|
| Csütörtök, július 23. (1. edzés) | 14:00 | 15:10 |
| Péntek, július 24. (2. edzés) | 09:30 | 10:40 |
| Szombat, július 25. (verseny) | 10:15 | 11:10 |
A fotón a Vértessomló ÖTE férfi és női, valamint fiú- és lánycsapata látható. Fotó: Vértessomló ÖTE.
A magyar delegáció kiutazását a Belügyminisztérium és a Szerencsejáték Zrt. támogatta.
